A hűtlenség evolúciója

Az evolúcióval foglalkozó pszichológusok azt feltételezik, hogy a férfiaknak és a nőknek egyaránt megvannak a biológiai motivációi a félrelépésre, miközben monogám kapcsolatban élnek. A hím állatok – köztük az ember is – evolúciós késztetése, hogy minél több utódot nemzenek különböző nőstényektől. Míg a nőstények arra törekednek, hogy minél kiválóbb génekkel rendelkező társakat keressenek, hogy növeljék utódaik genetikai sokféleségét és túlélési esélyeit. De egyes állatok, beleértve az embereket is, társadalmilag és biológiailag is úgy fejlődtek, hogy szükségük van a monogám kapcsolatok biztonságára. Tehát féltékenységet vagy árulást érzünk, ha megcsalnak bennünket mégis hűséget várunk el, miközben szexuálisan vonzódunk másokhoz. Tehát ezek az ellentétes biológiai motivációk mindig feszültséget fognak kelteni bennünk és kapcsolatainkban.

A monogámia kialakulása

A monogámia nem gyakori az állatok körében, az emlősök kevesebb mint 5 százaléka marad ugyanazzal a párral. Az emberek azért lettek monogámok, mert az utódaik magatehetetlenek születésükkor, ellentétben például a tengeri teknősökkel, akik azonnal gondoskodnak magukról. A főemlősök szüleinek általában több időt kell tölteniük az utódaik gondozásával a születés után. Több hónapig, ha nem évekig kell szoptatni, hordozni, védeni és táplálni.  A monogámia mindenesetre kényelmes helyzetnek tűnt annak biztosítására, hogy a genetikai versenyben az utódok elérjék az érettséget. Ez azt jelentette, hogy alapvetően „a gyerekek kedvéért” együtt kell maradni. A monogámia tehát csökkentette a hímek közötti versengést, de ez persze még mindig nem hozta magával a kizárólagos szexuális hűséget. Fajtól függetlenül úgy tűnik, hogy a monogámiában való félrelépes a legideálisabb helyzet a kötődő párok számára. A hím továbbörökítheti génjeit következmények nélkül, de minimum egy nősténnyel már biztosítva van a génállományának továbbörökítése. A nőstény pedig növelheti utódai genetikai sokféleségét (ha egyesek genetikai hibái vannak, mások túlélhetik), anélkül, hogy kockáztatná a párja által biztosított erőforrások elvesztését. Ideális esetben a hímek gondoskodnak a nőstény összes utódjának ellátásáról (nem tudják, ha valamelyik nem az övék), a nőstények pedig nem tudnak arról, hogy hím partnereik párzanak másokkal.

Az ellentmondás feloldásának lehetőségei

A párterapeuta, Esther Perel azt állítja, hogy a monogámia túléléséhez elengedhetetlen, hogy őszintén beszéljünk vágyainkról. Társadalmunk démonizálta a megcsalás fogalmát, de Perel szerint árnyaltabb és kevésbé ítélkező párbeszédre van szükség a félrelépésekről, amely nem butítja le a hűtlenséget a jó és rossz, áldozat és bűnös kategórájára.

Mindezek ismeretében máris más fénytörésbe kerül a búvóhely szolgáltatás, ami platformot biztosít annak az evolúciós programnak ami több millió éve kódolva van bennünk.